2017. május 13., szombat

Osztálykirándulás - csapó 2

Idén ugyanazzal a bandával mentem kirándulni, akikkel tavaly. Ezúttal Agárdon voltunk, de megint két napos kiránduláson. Idén 24 diák jöttek el, ami elég nagy fejlődés a tavalyi 15-höz képest. 
Bár a hivatalos gyülekező Kelenföldön volt, a csapat nagy része Kökin szállt fel a vonatra, így Kelenföldön mindössze 1 szem gyereket gyűjtöttünk be. Illetve volt 4 lány, akik kocsival jöttek le (tizenegyedikesen saját BMW-vel...). A szállás kissé lepukkant volt, de a kaja abszolút rendben volt, igaz azt csak a második napra kértünk, ugyanis az első napra paprikás krumpli volt a menü, bográcsban. 
Pénteken nagyon erős volt a viharjelzés, úgyhogy a tóra nem tudtak kivinni minket, ezért a lelkesebbekkel elsétáltunk Dinnyésre a Várparkba. Itt megcsodáltuk Magyarország középkori, eredeti anyagból készült várait és néztünk egy oktató videót is. Azok, akiknek nem volt kedvük sétálni, otthon maradtak paprikás krumplit főzni. Este sajnos kissé sok volt az alkohol és 1 ajtó meg 1 fal látta kárát - de mi ezt nem tudtuk, mert a tanárokat gondosan jó messze tették a diákoktól. Szóval én közben egy régi vágyam teljesítettem be és egy (Marci nevű) lakókocsiban aludtam. :D (Persze, csak miután félhomályban lefürödtem a jéghideg vízben...) 
Szombaton, miután szép lassan magunkhoz tértünk, megreggeliztünk. Aztán kivittek a Velencei tóra minket kenutúrára. Ekkorra a leggyengébbek már hazamentek, szóval csak a legjobbak maradtak. Három csónakkal mentünk, megcsodáltuk a tavi madárvilágot és több, mint másfél órát eveztünk (közben kicsit el is áztunk). Kifelé menet a 3 kenu még versenyzett is egy kört, és mi nyertünk - ami azért különösen vicces, mert nálunk volt kb. a 4 legkisebb lány (meg én meg a túravezető). :D (Kíváncsi vagyok, holnap fogom-e tudni mozgatni a karom...) Utána még kicsit futottunk a vonat után, de egyben hazajöttünk szerencsére most is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése