2016. június 17., péntek

Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában

Jó korán elkezdtem vadászni ezt a könyvet, mert mindenkitől csak jókat hallottam róla, de aztán Buri is csak úgy áradozott róla, úgyhogy már csak azt a szerencsés pillanatot kellett kifognom, hogy bent is legyen a könyvtárban, de végre sikerült! :D 
- Lesznek újabb szabályok, Ari?
- Szabályok?
- Tudod, miről beszélek.
- Ja, gondolom, tudom.
- Szóval, mik a szabályok?
- Nem csókolózom fiúkkal.
- Oké, tehát az első szabály: Nem próbáljuk megcsókolni Arit.
- Ja, ez az első szabály.
- Nekem is van számodra egy szabályom.
- Oké, ez így fair.
- Nem futunk el Dante elől.
- Ez meg mit jelent?
- Szerintem tudod, mit jelent. Egy nap majd valaki odalép hozzád és azt mondja: „Miért lógsz azzal a buzival?” Ha nem tudsz mellettem barátként kitartani, Ari, ha ezt nem tudod megtenni, akkor talán jobb, ha csak, tudod… abba belehalnék.”
Ez is az a fajta könyv, amit az ember egyszerre próbál állati gyorsan és lassan olvasni - gyorsan, hogy megtudja, mi lett a főszereplőkkel, és lassan, mert nem akarja, hogy véget érjen. 
A történet Ari és Dante barátságát mutatja be, és imádtam, hogy végre van egy könyv a jófiúk szemszögéből mutatja be a kamaszkort, akik jóban vannak a szüleikkel, sőt, szeretik is őket. Ari az elsődleges elbeszélőnk, aki nem igazán érti az apját, a bátyja olyan, mintha nem létezne, haragszik a világra, és többnyire kényelmetlenül érzi magát a testében. Akkor változik meg minden, amikor összebarátkozik Dante-val, aki tud úszni, aki szeret olvasni, könnyen kifejezi magát, és Ari világa fenekestül felbolydul. 
Tetszett a barátságuk bemutatása, Ari egyre nyitottabbá válása, és az, ahogy az egész könyv olyan puhatolózva, óvatosan, ám teljesen normálisan kezelte a melegség kérdését. ♥ És tetszett, hogy mennyire hihetetlenül őszinte volt mindenki - úgy tűnik, mostanában ez az egyik dolog, ami a legjobban tetszik a könyvekben. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése